Idáig is eljutottunk: nem szeretem az éjszakákat.
Ahogy elcsendesül körülöttem a ház és egyedül maradok a gondolataimmal, azonnal a felszínre tör minden félelmem és szorongásom. Önkéntelenül számot vetek újabb eseménytelen napommal: pont olyan volt, mint a tegnapi, és valószínűleg holnap sem számíthatok meglepő fordulatokra. Csütörtök volt, vagy péntek? Egyre megy, elveszítettem minden időérzékemet. Lógok a levegőben, és egyre inkább haszontalannak érzem magam. Az is vagyok, egész álló nap a net előtt baszom a rezet.
Hónapok óta csak különböző segédeszközökkel tudok elaludni. A homeopátiás golyócskák hamar eltűntek: sosem hittem, hogy mindenféle kemikáliák nyugodt álmot hozhatnak. Rendet kellene raknom belül. Nagyapám minden délután két órát horpasztott ebéd után - neki tiszta a lelkiismerete, mondta mindig. És mennyire igaza volt.
A könyv még mindig a leghatásosabb, de sajnos az elmúlt hónapokban minden nyomtatott magyar betűt elolvastam már, ami körülöttem van, és az utánpótlás hogyismondjam, nehézkes. Marad tehát a filmnézés/net, de itt meg a együttélés szabályai korlátoz[ná]nak, persze teljesen érthető módon; persze hogy zavaró, ha egy monitor világít az arcodba az éjszaka közepén.
Csak én akkor sem merek egyedül maradni magammal a sötétben.
Ezért kezdtem el kiírni magamból, hátha segít kimondani, összegezni - szembenézni.